dream on...

TIGRAM

Egyszer írói álnéven törtem a fejem, amikor beugrott az én kedves gyermekkori történetem. Tigram Otep. Tigram. Úgy hangzik, mint egy varázsszó…
Ez lett első verseskötetem címe és egyben „költői álnevem”.

Első kötetem, mely a 4-5 éves megszakításokat is beleszámolva 8 évet ölel fel, 73 verssel 2004. december 16-án lezártam. Életem ezen időszakában természetesen jóval több verset írtam, ugyanakkor a lila költő mellett gyakorolnom kellett a szigorú cenzor szerepét is, mivel úgy akartam felépíteni magát a kötetet, hogy az összeválogatott versek egy meghatározott utat kövessenek. Habár sokszor úgy tűnhet, hogy időrendben haladnak, mégsem pusztán erről van szó…

Egy személyes történet képei, melyek gyakran valós eseményeken alapszanak, olykor csak fantázia, melynek célja, hogy megmozdítson, elindítson Benned egy érzést, felszínre hozzon legmélyebb valódból valamit. Akár jó, akár rossz az, amit kivált, a lényeg, hogy történés van Benned, miközben olvasod, folyamatosan változol, és ha csak egyetlen vers, sor, szó hatására valami új születik meg lelkedben, azzal én már elértem a célom, betöltöttem küldetésemet. Íme néhány közülük!

Az első versem:

     Fehér papíron...

Fehér papíron fekete folt.
Édesanyám gyászfátyla volt,
mely elterült a havon.
Engem gyászol a kedves,
elveszített gyermekét,
értem sír, és reszket.

Édesanyám ne sírj,
hisz nem mentem el!
Ne is sirass soha többé,
mert nem megyek el!
Itt maradok, s tovább élek
emlékként a szívedben...
                /1996/7/

Az első pályázaton nyertes verseim:

  Életnek éneke

Szólnak dalok
húrokon.
Összevágják szívem,
jól tudom,
mégis hallgatom.
Kegyetlenül szépek.
Mélyek, sötétek.
Vérben égnek.
           /2001/

 Új házba költöztetsz

napsugaras
kacajos
nehéz
rácsos
vaskapu
szárnya
zárul
világ
kint
maradt
bent
hagyott
emlékeimben
homály
sűrűsödik
ránk
fény
nem
tör
át
már
nem
szól
zene
kongó
szobákon
át
lépdelek
szellemlábakon
hangtalan
valakit
keresek
valakit
várok
vissza

ház omladozik
kert vadul
lakat éktelenkedik
súlyos lánccal
rozsdásodó vaskapun
             /2003/

További versek:

              Istenek

Emberistenek, kiket én alkottam,
teremtettem, képeteket egekig emeltem.
Áhítattal csodáltam lényetek,
felmagasztaltam, áldottam bennetek.
Rideg szobrokként felettem éltetek,
a magasból néztetek,
s kinevettétek tökéletlen másotok.
De jegyezzétek meg e napot:
mikor ledöntöm szentséges bálványotok,
összetöröm ikonotok, s nem áldozom
fel magam többé oltárotokon!
Kőszívetek megrepesztem. Vérezzen!
Látni akarom, hogy ti is éreztek.
Porba vetlek bennetek,
s magam emelem helyetekre.
Köszönöm nektek:
látszólag Tökéletes lettem.
                   /2001/

           Szárnyak

Neked nem nőttek szárnyak,
és földhöz ragadtan élsz
ebben a materiális világban.
Hidd el, megrettenve szánlak!
Te csak anyagi javakban
méregeted boldogságod.
Nekem csapkodnak
színes madárszárnyak,
de rettegve bánnom,
hogy kitépkeded tollam,
nehogy a fellegekbe vágyjam.
Két világ között verdesek.
Ideák és matériák összecsapnak
értem- velem- ellenem.
Kié a győzelem?
Elbukom vagy megnyerem?
Elveszett harmóniám keresem.
Hiszem én, egyszer valahol meglelem,
de Te matériák hangján szólalsz:
antitézisként megtagadsz,
és a valóságból kirekeszted az álmokat.
Realitásom irrealitását
bizonyítgatod ólomsúlyú szavaddal,
s a talajhoz lekötözöl magaddal.
Hagyj fel a szkepticizmussal!
Szárnyaim ismét tollakba borulnak.
Színesebb útra kelnek,
beszűkült világunkban,
és válnak életté az álmokban.
De cinizmusod újfent célba talál:
a kismadár porba hull.
Megtört eszmék hevernek törött szárnnyal,
anyagias világod valóságában.
De halld, minden csapásod hiába,
hisz dalolni még tud.
S míg tud, hangja felszáll a magasba:
Erősebbek az álmok mint valaha!
                /2003. június/

    Vérszomjas szerelmünk

Megint valami ostobaság miatt
kihúzzuk ajkaink fiókját:
előszedjük a késeket,
nagyokat, éleseket.

Karcolgatjuk a felszínt
megrepesztve szívünk burkát.
Kóstolgatjuk a buggyanó cseppeket,
s nem oltja haragunk szomját.

E nemes italtól megrészegülünk,
s vadabbul kívánjuk egymást.
Agresszív kéjjel vagdalkozunk
felhasítva a dobbanás húsát.

Isszuk a vöröslő nektárt,
vérszomjunk még szomjasabban vár:
markolatig szúrva a pengét
csapra verjük érzéseink hordóját.

Fröccsen ruhánkra, arcunkra,
szétfolyik a padlón Vörös-tengert hagyva.
A szent borba beléfúl szerelmünk,
mámortól ernyedten fekszünk,
szép lassan elvérzünk.

Fagyos szél fúj át a szobán,
dermedt némaság fakad torkán.
Egy napon arra ébredünk:
élettelen testünk
hever ágyunkban idegenül.
                        /2003/

          Elnyomás

Bezársz, és én hagyom.
Már rég nincsen szabad akaratom.
A világtól védesz,
de odakint semmi sem olyan veszélyes,
mint Te, ki uralkodsz felettem.

Törvényed számomra követhetetlen,
s Te mégis kényszerítesz,
hogy engedelmeskedjem,
a Te akaratod az én cselekedetem.
Már rég nem létezem.

Bezársz, és nem tudom,
még meddig hagyom.
Önmagamban hallok egy folyton lázadó hangot,
de Te, mint gyakorlott zsarnok elfojtod,
mielőtt zengéssé válna hangszálamon.
                           /2003/

          Látomás

Földöntúli harmóniában,
fekszem beteg ágyban,
mikor felém lebbensz
egy el nem múló látomásban.

Csókra szomjas fellegek
összekúsznak csendesen,
szerelemre éhes szellemek
szeráfi dalt zengnek.

Nász vagy gyász egyre megy,
– felhőpárna fekhelyem –
szimfóniát zengnek
a nyughatatlan szellemek.

Angyalok kara énekel,
dicséri földhöz nem méltó kellemed,
lelked borító hibátlan jelmezed,
és én csak nézlek téged meztelen:
lecsupaszított szívvel.

Lázas ágyamról felkelek,
hófehér lepelben letérdelek,
hófehér színű krémhegyen
imába foglalom szent neved,
örökkévalóságom,
el nem múló látomásom
                /2003/

        Megnyugvás

Nézd, a hippokrateszi arc
– mint életében sohasem –
kisimult és elégedett,
mert szívét annak kése döfte át,
kit mindig is szeretett.
               /2003/

    Búcsú a „Konvenciók”-tól

Búcsút intek a „Konvenciók”-nak,
melyek láncra verik elmém.
Ég velük: nevek, számok, helyek,
színek, szívek, érzések, világok.
Mi volt tegnap?
A feledésbe hull, s lehanyatlik
a rossz emlékek birodalma.
Ne kísértsenek többé,
ne olvassanak fejemre
megbocsátott bűnöket,
mik nem is léteznek,
vagy csak attól függően,
hogy jobbról vagy balról szemlélnek
az önhitt képmutatók,
kik tökéletlenebbek, mint én,
mégis tükröt mutatnak felém,
melyben meg kell látnom lelkem rútságát.
Nem vagyok esendőbb, mint bármelyik ember,
de tudom, tökéletesebb sem vagyok,
csak olyan, mint akármelyik halandó.
Mégis, miért követeltek tőlem emberfelettit?
Búcsút intek nektek, „Konvenciók”,
s feloldom a gúzsba kötöző rendet,
mi rendetlenséget szül bennem,
hiszen nem rend vagytok, nem is megállapodás,
csak kényszer és meghajlás,
mi káoszt eredményez és pusztulást,
mert hamis mérleggel mértek bírák.
                          /2004/

        Örök dráma

Vágyam zabolátlan paripája
ma Átokföldre vágtat.
Egy megtévedt barát szel
a kietlen sivatagon át,
a magány sivatagján át.

Én Capulet voltam.
Ő Montague.
De nem mi voltunk
a halhatatlan szerelmespár!
Óh, drága Rómeók!
Óh, drága Júliák!

Atya voltam, dölyfös, kemény.
Az istenért!
Áldoztam volna gyermeket az Istennek?
Gőgöm saját vérét adta
a férgek menyegzőjéhez.
                /2004/

   Győzelmi dal

Új kezdet jöjj elém,
s köszönts alázatos hívedként!
Legyen végső vége annak,
aminek már rég múlnia kellett volna.

Elbukunk s újrakezdjük
küzdelmes legendánk,
hősi ének száll a szirtek ormán:
„Győzelem, győzelem, érted adom lelkemet!”

Vérrel és verejtékkel gyöngyözött
lelkünk az égbe költözött,
s újjászületünk colosseumi gladiátor képében.
Ádáz küzdelem: állat-emberrel.

A harc sose hal el, minket nem hagy el,
velünk nem hull el, habár mi por és hamu vagyunk.
A harc keserűségével hamvakból főnixként feltámadunk,
küzdelmes viadalt magunkkal továbbhordozzuk.

Győzelmes-e, ne kérdezd!
Ne érezd a szenvedésed,
s a szívedből kicsorduló forró vért.
Nincs többé fájdalom és bánat.
Nem nézünk többé hátra.

Elbukunk s újrakezdjük
küzdelmes legendánk,
hősi ének száll a szirtek ormán:
„Győzelem, győzelem, érted adom lelkemet!”.
„Győzelem, győzelem, érted adom lelkemet!”.

Érezd a diadal örömét,
hiszen a csata csak most kezdődik el.
Ismét.
                 /2004/